Igen könnyű nagyobb összegű büntetéseket szereznünk, amennyiben a fizetős útszakaszok használói vagyunk, és az egyik leggyakoribb oka a büntetésszerzésnek a díjkategória tévesztése matricavásárláskor. A D1 és D2 díjkategória szétválása rendszeresen okoz bosszankodást a büntetést bezsebelő sofőröknek.
A Sakál a korához képest viszonylag jól tartja magát, s politikai merényletek helyett sertéstenyésztési programok jogi-pénzügyi kérdéseivel foglalkozik. Georges Marcel Watin, a de Gaulle tábornok ellen elkövetett 1962-es sikertelen merénylet főszereplője ma a paraguayi fővárosban él. Mosolyogva emlékezik vissza a régi szép napokra, csak akkor komorul el kissé tekintete, amikor Frederick Forsyth, az egész világon bestsellerré lett könyv, ,,A Sakál napja,, szerzője kerül szóba. A valóság sokkal kegyetlenebb volt, mint ahogy azt Forsyth megírta - legyint, s nem is nagyon hajlandó több szót vesztegetni az ügyre.
Szász Jánossal mindig csak a gond van. Szegény-szegény rendező egy nagyon csúf és süppedős-lápos vidék lakója, ahol az a művészréteg üldögél, akiket röviden csak úgy hívunk A Nagy Rendezők. A Nagy Rendezők Lápjában élőket "illik" tisztelni, "illő", hogy fejet hajtsunk alkotásaik előtt. Szász János is ott ül közöttük, s azt is "illik" tudni, hogy a Witman fiúk után repült erre a kényes vidékre. Mikor felröppent a hír, miszerint belevág a magyar irodalom egyik legfeldolgozhatatlanabb és -hidegebb alkotásába, már sokan előre dörzsölgették a markukat: "János lezuhan." - tévedtek; már régen ott volt. Ez mit is jelent? A magyar filmhez lassan hozzászoktatott itthoni közönség fintorogva fordul majd el a produktumtól, és azt mondja rá, hogy "széklet". A pici, de növekvő Ifjú Sznobok Egyesülete viszont nyálcsorogva tűzi zászlajára Szász izéjét. Tévedtek...
"Nagyon valószínűtlen, hogy az emberiség valaha is képes lesz hosszú távon meglenni a Mesterséges Éden nélkül." Aldous Huxley-t kicsit is ismerve nem biztos, hogy fenti mondataival a sakkra gondolt, de a gondolkodás és az összpontosítás mégis egyfajta drog. A sakk, úgy tűnik, valahogyan időről-időre megihleti az írókat, amióta csak –a Védák, az Upaniszádok és a curry társaságában- átgyűrűzött Indiából Perzsiába, ahonnan az arabok segítségével lassan ismert lett az egész világon.
Nicholas Sparks regényei újra és újra rávilágítanak arra, hogy az író számára a szerelem nem egy múló szeszély, egy fellángolás; nem egy olyan érzés, amit mindenáron hangoztatni kell – hanem egy olyan csodálatos velejárója az életnek, amelyet az ember a szeretett személlyel boldogan megoszt, és kitart mellette, bármilyen fájdalmat és megpróbáltatásokat is kelljen kiállnia.
Ködös utak, A szerelmek városa, Kifulladásig, Jules és Jim, Az amerikai nagybácsim, Betty Blue, a Pont-Neuf szerelmesei - az elmúlt 70 évben mindegyik évtizedre jutott legalább egy francia film, amely körül valóságos mítosz alakult ki. Most Jean-Pierre Jeunet alkotását, az Amélie Poulain mesés sorsa című filmet fenyegeti az a veszély, hogy kultuszmozi lesz belőle.
Tulajdonképpen azzal kezdhetném, hogy mindenkinek melegen ajánlom a következő angol vígjáték megtekintését. Olyan tanulsággal szolgálhat ugyanis, amit kár volna kihagyni, főleg a gondolatokra vágyó mozilátogatóknak. Mert bizony gondolatokat ébreszt!
A földgolyóbisnak ezen a felén eleddig még sosem tapasztalt, gyönyörűséges esztétikai élményt nyújt a Tigris és Sárkány.
Egy hősies, korántsem gyermeteg mesével, fantasztikus fantáziavilággal találjuk szemben magunkat, mely minden nézőjét elkápráztatja. Ang Lee, tajvani származású amerikai filmrendező Jégvihar, A pokol lovasai, illetve Értelem és érzelem című filmjét már láthattuk. Most ő vehette át a Golden Globe gálán a legjobb külföldi filmnek járó díjat, illetve a legjobb rendezésért járó elismerést is. Kétségtelenül zseniről beszélünk. Olyan rendezőről, akinek mielőtt leforgatná, a fejében már készen van a film. Aki hiába tajvani, annyira érti magát az alapszituációt, hogy képes akár egy a Viktoriánus Angliában játszódó filmet jobban megalkotni, mint egy ott élő.
Bővebben: Tigris és sárkány (Crouching Tiger, Hidden Dragon)
Vallomás, kinyilatkoztatás és figyelmeztetés ez a könyv. Egy betegesen túlfinomult személyiség küzdelme az őt körülvevő világgal s az ópiummal.
A szerrel, ami megvéd és kiszolgáltatottá tesz, a mindenség érzetét adja, hogy annál is többet vegyen el. Quincey precízen ismerteti életének, függővé majd függetlenné válásának történetét. Megmutatja azt a mérhetetlen gyönyört, szenvedést és ürességet, amit az ópium, a folytonos boldogságkeresés adhat.
Manapság könnyű egy-egy különös pillanatot elkapni. A jó fotós megérzi, mikor kell kattannia a gépnek, és ekkor különös mozdulatokat, rejtélyes pillantásokat kaphat el.
Kicsit nehezebb volt ugyanezt az 1600-as években megtenni. Egy ilyen különös pillanatot őriz Vermeer gyönyörű festménye, a Leány gyöngy fülbevalóval.
Oldalainkat 2 vendég és 0 tag böngészi